A lányok, a lányok, a lányok angyalok…
Miben rejlik egy nő ereje? Az odaadásban vagy az önállóságban? Sokféle erő létezik. Van, amelyikre vágyunk, és van, amelyik elrettent. Talán a legnagyobb nehézség az, hogy egy nap csak 24 órából áll. Ebbe bele kell férnie karriernek, családnak, szerelemnek, pihenésnek…
Női szuperhősökből égető hiány van. Hiányoznak a játékboltok, a jelmezkölcsönzők kínálatából. Legalábbis ezt állítja egy apuka, Christopher Bell, aki egy TED konferencia közönsége és az internet népe elé vitte az ügyet. Tízéves kislánya, aki csupa fürt és mosoly, nem tartozik éppen a muszklis gyerekek közé, viszont nagyon erős. Az anyukája is sportoló volt, így hát örökölte a gyorsaságát, egyensúlyérzékét, testtudatát. De örökölte 120 kilós apukája számítógépes játékszenvedélyét is.
Tehát a kislány, aki úgy néz ki, mint egy gyönyörű játék baba, fekete öves karatés, és mindemellett „kocka” is. Megszállott Csillagok háborúja-rajongó, Leia hercegnő összes kulcsjelenetét kívülről fújja. Szüleit folyton nyúzza Leiás táskáért, farsangi jelmezért, uzsonnás dobozért. Csakhogy a film marketingkellékei között, amelyek egyébként elárasztják világszerte a játékboltokat, a hercegnő nem szerepel.
Hiánycikk a Scarlett Johansson által játszott szuperhősnő, Natasha is a Bosszúállókból. Az ok roppant prózai. A Lucas filmeket 2012-ben felvásárolta a Disney, az a cég, amely 1937 óta bevételeinek nagy részét hercegnős játékokból, jelmezekből szerzi. És bár a filmkészítők az utóbbi tíz évben rákaptak a szuperhősnőkre, a cég attól tart, hogy az új szupercsajok rontják a hagyományos hercegnő bizniszt. Két piaci igény feszül egymásnak, ami a mai lánygyerekek életét is végigkíséri majd.
Van szabad választás!?
Ma már – legalábbis a nyugati társadalmakban – a nők eldönthetik, hogy hová helyezik a hangsúlyt az életükben: a gyerekeik, férjük életében akarnak meghatározó szerepet betölteni, a hivatásukban szeretnénk kiteljesedni, vagy mindkét helyen megpróbálnak helytállni. Ritka kiváltság ez. Olyan ritka, hogy a gyakorlatban alig létezik. A legtöbb nőnek nincs más választása, mindenképpen dolgoznia kell. Aki mégis a családi életnek szentelné magát, azzal szembesül, hogy „eltartottként” társadalmi szerepe törékeny, és ha a házassága valamilyen okból véget ér, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ha a hivatásában teljesedik ki és ennek látható eredményei is vannak, a szerethetőséget kockáztatja, akit törtetőnek, esetleg rossz anyának tartanak. Azt, hogy egy nő mit tud elérni és mit kellene elérnie, csak részben múlik a személyiségén, alkatán és a képességein. Nagyobb részben a társadalmi elvárások alakítják.
„Háziasszonynak lenni eddig sehol sem volt szakma. – írta 1943-ban Márai egy svéd újságcikk kapcsán. – Nem tudunk háziasszonyok szakszervezetéről, sem nyugdíjpénztárról. A háziasszony, cím és jelleg nélkül, egyszerűen csak háziasszony, amíg megvénül és kiöregszik e címből és jellegből. S akkor mi történik vele? Mindenki vállat von e kérdésre. Ha megöregszik, tisztelettel övezi és eltartja a család.”
Erre a svéd háziasszonyok így felelnek: „Hát igen, már ott, ahol.” A válaszokban sok a jogos panasz és emberismeret. Először is, sok asszony, aki egész életében dolgozott a családra, nem szeretne öreg napjaira kegyelemkenyéren tengődni. A háziasszony néha egy hosszú élet minden erejét és szándékát a családra költötte, magas szinten tartotta az otthonban az életformát, felnevelte a gyermekeket. Munkája láthatatlan volt, és mégsem volt kevésbé munka, mintha gyárba ült volna évtizedeken át a szövőgép előtt. Ez a láthatatlan és zajtalan munka a legfontosabb munkák egyike az emberi társadalomba. És milyen hálátlan és nesztelen ez a munka! A végén a gyerekek kezet csókolnak, és elmennek.
A legjobb (női) hely a világon
A különféle kimutatások szerint a nők és a családok életminősége Izlandon a legjobb. Az izlandi nők mosolyogva vallják, lehet, hogy nem ők a legnőiesebbek a világon, viszont ők szeretnek a legjobban nők lenni. Talán mert a viking idők óta hagyománya van annak, hogy megfogalmazzák, hogyan lehetne nekik és így a velük élő férfiaknak, gyerekeknek, könnyebb. Ha leterheltnek vagy mellőzöttnek érzik magukat, kivesznek egy szabadnapot, akárcsak 1975 október 24-én, amikor a nők kilencven százaléka egyetlen uzsonnát sem csomagolt, egyetlen babát sem tett tisztába, egyetlen beteget sem készített elő az operációra. Minden dolgot a férfiakra hagytak. Izlandon megállt az élet, de Reykjavíkban másnap elindult a párbeszéd a nők társadalmi helyzetéről.
Öt évvel később Vigdis Finnbogadóttirt választották államfőnek. A nőnek kemény ellenfelei voltak: az egyik jelölt egy televíziós vitában a fejéhez vágta, hogy azért sem lenne alkalmas elnöknek, mert sem a férfiakat, sem a nőket nem tudja hitelesen képviselni, hiszen ő maga csak félig nő. Arra utalt, hogy a nő mellráktúlélő volt, és az egyik mellét eltávolították. Az elemzők szerint Finnbogadóttir a televíziós vita estéjén nyerte meg a választásokat, egyedülálló anyaként, kamaszlányával az oldalán.
A nő már nem csak otthont őrző házi őrangyal, szalondáma, lázadó. Amiért küzdött, megkapta, sorsa teljes felelőssége az övé. Most van csak igazán szükség az erejére, mert ha nem tud gyengéd lenni, a férfi ereje is értelmetlen lesz, és a végén tényleg szuperhősök nélkül maradunk.