Ha két életem volna…
Mennyivel könnyebb volna, / hogyha két életem volna – kiáltja a nagyvilágba a régi Piramis-szám, hogy dalba öntse az örökös emberi sóvárgást az elérhetetlen és boldog másik élet után. A szerzemény szerint az egyik életünket odaadnánk a kedvesünknek, a másik azonban szárnyra kelne, és mindenkit szeretne, akit csak lehet.
A kettősség, hogy két teljesen ellentétes dologra vágyunk egyszerre, fájdalmasan szakítja szét a lelket. Gyarló, rövid földi létezésünk alatt folyamatosan választanunk kell különféle életlehetőségek között, csakhogy a szabadon szárnyalás és a megállapodás nem megy egyszerre.
Van és lehetne is…
A sóvárgás az elérhetetlen másik élet után sokunkat kísért. Egyik költőnk, Vörösmarty Mihály óva intett tőle: „Ábrándozás az élet megrontója, / Mely, kancsalúl, festett egekbe néz” – írta Laurájának, A merengőhöz című versében. Milyen igaza volt! De ki tudja megmondani, hogy nem épp ennek a sóvárgásnak az ereje vitt-e az emberiséget mindig új utakra? Talán ez indított el Kolumbuszt az új világba, és Marco Polót a régibe, ez küldött minket a Holdra vagy a tengerek mélyére, ez kérte, hogy hatoljunk a tudomány velejéig, és talán ez sürgetett minden írót, hogy regényében megalkossa magának az egyébként elérhetetlen másik életet
Mintha a „van” és „lehetne” feszültségben élnénk, mert ami van, az soha nem elég, ami lehetne, az pedig maga a tökéletesség. Csak sajnos elérhetetlen. Vagy úgy hisszük, hogy az.
Mi a szabadság?
Gyakorta félreértelmezzük a szabadságot. Azt gondoljuk, hogy az a szabadság, ha átlépjük a határokat, a korlátokat. Az az autóvezető, aki 160-nal száguld a sztrádán, minden bizonnyal szabadnak érzi magát az adott pillanatban. De ha a következőben megcsúszik, könnyen a fizika könyörtelen szabályai között találja magát, amiben már semmiféle választása nem lesz. Valójában csak akkor lehetünk szabadok, ha betartjuk a szabályokat, csakis ekkor van lehetőségünk arra, hogy legalább két dolog közül válasszunk. Ha képesek vagyunk megdolgozni a saját belső korlátainkat, akkor tudunk szabadok lenni anélkül, hogy a szabályokat megszegnénk, és a másikat megbántanánk. Ezért fontos, hogy ismerjük önmagunkat annyira, hogy tudjuk, hol vannak a határaink. Tudjuk, hol vagyunk, kik vagyunk, honnan jöttünk, mit bírunk el. Feszegethetjük is a saját korlátainkat, mozdulhatunk, ha nem vagyunk elégedettek a sorsunkkal, szabhatunk akár új irányt is az életünknek.
Belső korlátok
A szabadság megélésének nem kívül vannak a korlátai, hanem sokkal inkább belül, amikor valamiért mégsem azt választjuk, ami boldoggá és szabaddá tenne bennünket. Népmeséink, amelyekben a királyfinak meg kell küzdenie a sárkánnyal, szépen mesélnek erről. Az első két királyfi sorra elbukja a próbákat, nem gyógyítja meg a gyíkocskát, nem osztja meg a falatot a későbbi segítőjével. A próbák azt szimbolizálják, hogy a sárkány legyőzéséhez készségeket kell kialakítanunk magunkban, és csak azok lesznek erre képesek, akik begyakorolják. A sárkány a mesében nem az ellenség, hanem saját, mély, ösztönös erőforrásaink szimbóluma, amelyet nem lehet csak úgy szabadjára engedni, szabályozni kell, mederbe kell tartani. Ez a “mederbe terelés” azonban mintha nagyon nehezen menne. Sokan gyerekük születése előtt ébrednek rá, hogy mennyire vágynak egy egészen másféle élet után, amit már nem valósíthatnak meg a maga teljességében. Nem kalandokra és csillogó hódításokra kell gondolni, hanem mély spirituális tapasztalatokra.
Menekülés egy másik életbe
A népmesékben a próbák sikeres kiállása után a legkisebb királyfi megkapja jutalmát, a királylányt, aki érzelmi szinten a kötődést és az intimitást szimbolizálja. A mese azt sugallja, hogy a próbákon kell a személyiséget felkészíteni az intimitás megélésének az elfogadására. Aki ezeket a próbákat nem veszi túl sikeresen, nem lesz képes az elköteleződésre sem, és ezért folyton elvágyódik majd egy másik életbe.
Ha nem vagyunk elköteleződve teljesen, akkor nem tudjuk végigélni az élményeket, és paradox módon elengedni sem tudjuk őket, nem tudunk tőlük szabadulni, mert sohasem telhettünk be velük. Pedig az egyes életciklusaink gyakran felkínálják a lehetőséget, hogy a mostani után egy másikféle életet éljünk, amiben másféleképpen működünk. Ha egy adott életszakaszunkban kifelé forduló életet éltünk, akkor a következőben a befelé fordulóval kell kísérleteznünk.