Varázslatos kapcsolatok – Anyák és lányaik!
Amikor megszülettem, a nővérem alig múlt egyéves. Anyukám úgy hidalta át a féltékenykedést, hogy vett a nővéremnek egy babát, és mindent együtt csináltak, amit egy kisbabával csinálni kell. Kár, hogy semmire sem emlékszem azokból az időkből, amikor a nap legnagyobb részét „négyesben” töltöttük: anyukám, a nővérem, én és a baba, akinek a neve a feledés homályába merült, de egészen biztos vagyok benne, hogy lány volt.
Valóság és mese tarkította anyukám mindennapjait. A „közös sors” még jobban összekovácsolta a nővéremmel: anyák voltak, gyámoltalan lánybabákkal. Aztán eltelt néhány év, és a baba kikopott, mi viszont maradtunk szeretetben, barátságban, olyan igazi anya-lánya párosként.
Jó néhány dolog van, amiben tudat alatt az édesanyánkat másoljuk. Az arcunkon lévő gödröcskéket, a ragyogó tekintetünket, a nevetésünket. De édesanyánk nemcsak a géneken keresztül formál minket, hanem a temperamentuma, a világlátása és a hozzánk fűződő viszonya által is. Azt, hogy felnőttként milyen az érzelemvilágunk, a viselkedésünk, nagyban befolyásolja az ő személyisége. A legtöbb nő önmeghatározásának szerves része az anyjához fűződő kapcsolata. Persze többnyire ellentmondásos érzések kavarognak az emberben, mivel felnőve természetes módon szeretnénk függetlenek lenni. És itt jön megint a DE, hiszen néha-néha jól esik a „szoknyája mögé búja” várni a megoldást az élet nehézségei közepette.
Tigrisek az oroszlánok között…
Az Én, Tonya című film valós eseményeken alapul. Tonyát, az egykori világklasszis korcsolyázót nem szerette az anyja. Sokat tűnődtem azon, hogyan lehet az, hogy valakit nem szeret az anyukája, különösen azóta, hogy én is anya lettem. Ez ellentmond a legalapvetőbb emberi ösztönnek is. A legtöbb anya számára gyereke a legszebb, a legjobb, a „legek-lege” a világon, még akkor is ha az élete éppen a kilátástalan és káosz között ingadozik. Igen, babusgatásra váró kisgyermekek vagyunk, mert amíg a szüleink élnek, nem nőhetünk fel igazán.
Nagyon kevés olyan ember él a földön, aki szívesen elcserélné az anyukáját – kivéve persze az előbb említett Tonyát. A világ egyik legviccesebb nője, Amy Schumer azonban ilyen. Ő előszeretettel nyilatkozta az Ó, anyám! című film promóciós turnéján, hogy szívesen elfogadná Goldie Hawnt az anyának, vagy ahogy ő fogalmazott: „Nem bánnám, ha Goldie préselt volna ki a vaginájából.” Hát igen! Mindenféle anya-lánya variáció létezik. Mint tisztában vagyunk vele, hogy az anyák mindent megtesznek a gyerekükért, és tényleg igazi anyatigrisként tudnak viselkedni. A kötelék, ami összeköti egy anyát a lányával, nem a vér tartja össze. Hanem valami természetfeletti erő, amiről még az oroszlánszelídítők sem tudnak semmit!
A Gilmore lányok titka
Számos filmkritikus és önjelölt szakértő próbálta már megfejteni a magyarul Szívek szállodája címmel futó sorozat népszerűségének titkát. Jobb híján arra jutottak, hogy szerethető történet, szerethető szereplőkkel.
Ennél azonban bizonyára többről lehet szó. A szerethetőség önmagában ugyanis édeskevés ahhoz, hogy nézők milliói szögezze a tévé elé világszerte. Ha nem a filmkritikus szemüvegén át mustráljuk, hanem pszichológiai elemzés alá vetjük a hét évadon át húzódó sorozatot, megérthetjük a siker titkát. Maga a cím (mármint az eredeti) is önmagáért beszél: Gilmore lányok. Aki nem látta, feltételezheti, hogy nővérekről szól a sorozat. És valóban, anya és lánya elvileg testvérek is lehetnének, hiszen mindössze 16 év van köztük. És egy speciális, semmihez sem hasonlítható kapcsolat.
A forgatókönnyíró valamit nagyon tudhatott a szülősítésről. Az általa megálmodott lány (Rory) ugyanis iskolapéldája a parentifikált gyereknek. Anyáskodik az anyja (Lorelai) fölött, meghozva helyette a fontos döntéseket, mederbe tartva kettejük kalandokban bővelkedő életét. Ám olykor visszatér minden a normál kerékvágásba, és mindenki visszatér a szerepéhez. A kettejük folytonos szerepcseréjének speciális keretet ad a konvencionális értékeket valló, érzelmektől látszólag teljesen mentes nagymama. Jogos lehet a kérdés: ha három generáció ennyire speciális változatáról szól a sorozat, akkor vajon miért rajongtak és rajongnak érte ennyien? Csaj sejteni lehet a választ: mert megérintett minket. Mindannyiunkat. Függetlenül attól, hol és hogy élünk, milyen a kapcsolatunk az édesanyánkkal, a lányunkkal.
A Gilmore lányok optimális elegyét kínálják mindannak, amit elképzelünk az ideális anya-lánya kapcsolatról. Amibe igenis belefér néha a szerepcsere, és kötelező kellék a szülői gondoskodás, mint ahogy a barátnőkre jellemző „rosszalkodások”, rituálék, kimondatlan beszédes szavak is. Tökéletlen kapcsolat, amiről anya és lánya is tudja, hogy tökéletlen. És ez így van rendjén. Ez a tudatos tökéletlenség adja ugyanis a sava-borsát ennek a spéci duónak, biztonságot anyának és lányának. Ez a Gilmore lányok titka!