Amit a hűtlenségről tudunk (és amit csak sejtünk…)
Ha emberi lény vagy, és valaha is mély érzelmeket tápláltál egy másik emberi lény iránt… Ha előfordult már, hogy meg kellett bocsátanod önmagadnak vagy másoknak azért, mert emberi lények… Ha úgy érzed, tökéletes kapcsolatban élsz… Ha úgy érzed, ekkora árulást a világon senki más nem élt meg… Azt hiszem, ez a cikk kifejezetten neked szól.
Ebben a pillanatban valahol a nagyvilágban valaki éppen fontolgatja, hogy bókánál mélyebbre merészkedik egy titkos viszony zavaros vizébe. Valakit most elárulnak. Valaki kiönti a lelkét, mert megcsalták. És valaki felidézi egy régi árulás emlékét.
Az emberiség hosszú történelme során a párkapcsolati hűséget próbálták már törvényi úton szabályozni, ideologizálni, démonizálni. És bár mindig minden társadalom elítélte a hűtlenséget, a félrelépés mégis olyan makacs jelenség, hogy még a házasság intézménye is megirigyelhetné. Az egyetlen parancsolat, amelyet a Bibliában kétszer is említenek: egyszer magát a tettet, egyszer a puszta gondolatát.
Az internet korában alaposan kitanultuk a futó kalandot. Óvatosan bánunk vele, mint általában a veszedelmes vegyi anyagokkal, amelyek egyszerre okozhatnak oldást és kötést. Szakszerű gyanakvással, kíváncsian kísérletezünk vele. Soha nem volt ennyire egyszerű hűtlenkedni, és sohasem volt nehezebb titkot tartani. A kerítés jövedelmező iparággá vált, randiappok, a viszony.hu, a kiszivárogtatási botrányba keveredett AshleyMadison.com és a „hűtlenkedő” oldalakra milliók regisztrálnak. Nem mintha most hajlamosabbak lennénk a félrelépésre, mint ötven-száz évvel ezelőtt, hanem mert olyan korban élünk, amely arra sarkall, hogy éljük ki minden vágyunkat.
Világszerte más és más választ adnak az emberek arra a kérdésre, hogy mit tekintenek viszonynak. A statisztikák szerint a bolgár nők többsége úgy gondolja, hogy a flört szomorú, de elkerülhetetlen velejárója a párkapcsolatnak és a házasságnak. Ha Párizsban szóba kerül a „mellékutca”, nyomban felélénkül a társalgás a vacsoraasztalnál. Mexikóban a női félrelépés miatt felbontott házasságok emelkedő számát afféle lázadásnak tekintik a férfiközpontú társadalommal szemben. Náluk ugyanis évszázadok óta elfogadott volt, hogy a férjnek „két otthona” legyen, „la casa grande” – a családi otthon és a „la casa chica” – a szerető otthona. És még mindig van kilenc ország, ahol olyan erősen működik a kettős mérce, hogy a nőt, ha hűtlenségen kapják, azonnal halálra ítélik, míg a férfit senki sem kéri számon.
Rémségek kicsiny boltja
Addig, míg nem vállunk valamelyik oldalon magunk is érintetté, úgy gondoljuk, ha valaki hűtlenkedik, akkor vagy a párjával van baj, vagy vele. A logika azt diktálja: ha valaki mindent megkap otthon, nem kell máshol keresgélnie.
Vikki Stark terapeuta, akit éppen a működőképes kapcsolatokról szóló könyvének dedikáló turnéja alatt csalt meg a férje, létrehozott egy honlapot a „minden előzmények nélkül elhagyott” szerelmesek számára. Több száz csalódott feleség (később férj is) osztotta meg vele a történetét a világ minden tájáról. Négyszázan arra is vállalkoztak, hogy részt vegyenek Vikki kutatásában. A pszichológusnő arra kereste a választ, milyen előzményei lehetnek annak, ha a „hologramházastárs” minden előzetes jelzés nélkül eltűnik az életünkből.
Vikki férje még néhány nappal a történelmi bejelentés előtt is – tudniillik, hogy összeköltözik a barátnőjével – szerelmes sms-eket küldözgetett a könyvturnén lévő feleségének. Közös jellemzője a runawayhusbands.com honlapon leírt történeteknek, hogy a félrelépő fél nem jelezte korábban, hogy boldogtalan volna a kapcsolatban. A feleség úgy érezte, épp elég dolog köti őket össze, a diákéveik, gyerekeikkel töltött boldog percek mellett a szülők betegsége, a férj vesetranszplantációja, amelyet együtt csináltak végig. Mint kiderült, a férje, közvetlenül a transzplantáció előtt ki is hátrált az akkor már öt éve tartó viszonyból, mert úgy érezte, ezt kizárólag a feleségével képes végigcsinálni. Ám ahogy jobban lett, ismét győzött a szerelem.
Leírni egy viszonyt, egyszerűen és tárgyilagosan, mint egy hétköznapi betegséget, amilyen mindennap megeshet akárkivel nem könnyű. Miért csalták meg? Mert nem vigyázott. Mert ezt tette. Mert boldogtalan volt, ahelyett, hogy boldog lett volna. Vagy fordítva. Így bólogatunk, vádolunk. Amikor a megcsalásra fény derül, a kínt csak fokozzák a kéretlen tanácsok, sajnálkozások. „Mégis mire számított? Aki ennyit dolgozik, és magára hagyja a férjét? Hogy éveken át? Nem lehet ennyire vak, aki igazán szeret! Hogyhogy nem vette észre?”
Az áldozathibáztatás nem csak a zaklatási ügyekre jellemző. Minden olyan helyzetet, amelynek a gondolatától is rettegünk, azzal hárítunk, hogy rábeszéljük magunkat, az ilyesmi csakis az óvatlanokkal történhet meg. Aztán egy napon megérint az élet. Másképp, máskor, más szándékkal, mint valaha is képzeltük.
Ezer kézszúrással…
„Nem szeretlek már, megindult a föld és csillag hull az égről, de nem azért, mert csillaghullás van, hanem mert lehullott homlokodról is egy annyi magányos éjjelen szőtt glória: a szerelmem.” Radnóti Miklós szerint ez fáj annyira. Helene Fischerantropológus, a „szerelmes agy” bátor feltérképezője szerint a vágy, a szerelem és a kötődés idegpályái sajnos nem mindig kapcsolódnak egymáshoz. Ez azt jelenti, hogy mélyen kötődhetünk a partnerünkhöz, miközben intenzív szerelmet érezhetünk valaki más iránt, és „szexuális késztetést” a két másik partnertől eltérő személy iránt. Röviden, képesek vagyunk egyszerre több embert is szeretni. E három zsigeri vágy közül hajlamosak vagyunk az egyiket túlértékelni.
Régebben, amikor a házasság elsősorban gazdasági vállalkozás volt, a hűtlenség egzisztenciális válságot jelentett. Komoly társadalmi szabályok próbálták minimalizálni a veszteségeket, a felek könnyebben szemet hunytak a másik kilengései felett. Ma viszont a hűtlenség a személyiség válsága, minihalál – legtöbben kicsit bele is halunk. A bizonyosság is szörnyű, ám a sejtés maga az agónia. Észleljük arca apró rezdüléseit, a közönyt a hangjában, a vágytalan csókját.
„Folyton azon agyaltam, miért van annyi korai értekezlete, amikor hivatalosan csak kilenctől dolgozott” – írja egy gyanakvó feleség a runawayhusbands.com-on. „Egészen máshonnan jelentkezett be az Instagramon, mint amit mondott.” „Nem értettem, minek zuhanyzik le azelőtt, hogy futni indul.” „Tényleg muszáj a telefonját a fürdőszobába is magával vinnie”. A gyanakvó fél sokáig csak önmagát gyötri a kérdéseivel, mert fél, hogy alaptalanul vádolná a másikat. Ám attól még jobban fél, hogy egyszer csak majd válaszokat kap.
Halott hálószobák titkai
A leválás, érzelmi eltávolodás, az árulás nemcsak a sértett fél számára lealacsonyító. A félrelépő szerepköre az igazán megalázó, ugyanis meglehetősen szűkre szabott. Az ember ritkán tud „erkölcsösen” csalni. A szeparáció érdekében megesik, hogy a félrelépő „ideológiát keres”, így a tegnap még gyengéd partner egyik napról a másikra ellenségessé, akár kifejezetten támadóvá válhat. Szomorú, felháborító, ócska…emberi dolog ez. Míg akit visszautasítottak, furcsa mód düh helyett inkább szégyent érez. Sem a morál, sem a logika nem működik az élet egyik legnagyobb dilemmájában: a vágyakozás és a meghittség, az ismerősség és az izgalom, a biztonság és a kaland ambivalens viszonyában.
Jean-Paul Sarte így definiálja a kihűlőben lévő szerelmet: „Nem szeretsz már? Nem tudom. (…) Azt hiszem, még mindig szeretlek. Csak éppen nem érzem.” Az AshleyMadisra és a más félrelépőoldalakra regisztrálók többsége egyáltalán nem megrögzött szívtipró. A legtöbben monogámnak vallják magukat, akiket valamilyen kiszámíthatatlan helyzet arra kényszerített, hogy feleljen: ki vagyok? És mit akarok? Nem feltétlenül pontos úgy, hogy a partnert akarjuk elhagyni. Úgy talán precízebb, hogy azt az embert akarjuk elhagyni, akivé mellette váltunk.
Amikor az egyik partner évek óta alkohollal vagy drogokkal csalja a párját, akkor ki lépett félre előbb? Ha becsmérelte, bántalmazta, közönyével megvonta tőle a szeretetét, ki csalt meg kit? És a boldog házasok, akiknek a családjuk logisztikai központtá változott az évek során. Vagy akiknél a mindennapok taposómalmában elhalkult a vágy, és ahogy Dalma Heyn pszichoanalitikus nevezi, mindent beborított az „erotikus csend”. Ha otthon már csakis a feladatokról esik szó, egy szerelmes üzenet spirituális magasságokba repíthet. Ha valaki kezd belefásulni az otthoni vitákba, egészen felvillanyozódhat, ha egy kolléga megdicséri a humorérzékét.
Nos, a legtöbb félrelépő, aki szeretné visszacsempészni a meghittséget, bizalmat és szikrát a kapcsolatába, otthonába, nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megpróbál más emberré válni amellett az ember mellek, akivel sok-sok éve kötött szövetséget.