Miért vagyok irigy? Út az önismerethez
Neki milyen könnyű! Hiszen boldog, szép, csinos, sikeres, mindene megvan…pedig meg sem érdemli! Nekem semmi sem jön össze, bezzeg neki. Mi okozhatja az irigység okait?
Mifelénk a versengés megítélése meglehetősen negatív. A sikerhez leginkább az agresszió, a tiszteletlenség, a gátlástalanság és az eltiprás fogalmait társítjuk, és úgy véljük, az előrejutás inkább a pénznek és a kapcsolatoknak köszönhető, mintsem a tehetségnek és a kemény munkának. Ebből következik, hogy a sikeres emberekre rendkívül irigyek vagyunk, ellentétben néhány országgal. Kanadában és Japánban például az irigység inkább motiválja az embereket, hogy többet hozzanak ki magukból, mi viszont próbáljuk lehúzni és akadályozni a másikat. Talán azért is annyira fontos, hogy tudatosan foglalkozzunk az irigység érzésével, hogy ne megbénítson, hanem segítsen felismerni vágyainkat, és megvalósítani azokat.
A zöld szörny
Bár az irigység rendkívül gyakori és igen kínzó érzés, mégis vállalhatatlan, és a legtöbben még önmaguk előtt is igyekeznek letagadni. Pedig ez a legrosszabb, amit tehetünk, mert így a bennünk lévő feszültség folyamatosan gyűlik, és csak rombolást hoz az életünkben. Mindenekelőtt nem árt, ha jobban megismerjük az érzés hátterét ahhoz, hogy megérthessük. Az irigység evolúciósan kódolt, az emberi természet része, így arról ne is álmodjunk, hogy teljesen kiiktathatjuk az életünkből. A modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően pedig azt is tudjuk, hogy az irigység hatására az agyunk azon része aktiválódik, mint fizikai fájdalom esetén. Ráadásul kevés olyan érzelem van, amely szabadjára engedve ennyire káros lehet.
Ne keverjük össze az irigységet a féltékenységgel. Az előbbi tárgya ugyanis mindig valamilyen dolog, tulajdonság, képesség vagy absztrakt érték, vagyis olyasmire irányul, amivel nem rendelkezünk. Féltékenyek azonban szeretteinkre lehetünk, attól tartva, nehogy elveszítsük őket. Az irigység tehát összehasonlításon alapul (főként velünk hasonló helyzetű emberekkel), és gyötrő érzést kelt bennünk a tudat, hogy a másiknak van valamije, ami nekünk nincs.
A közösségi média átka
Amikor nehéz helyzetben vagyunk, kétségeket élünk meg önmagunkkal kapcsolatban, és azt látjuk, másnak mennyivel jobb a helyzete, könnyen fellobbanhat az irigységünk. A közösségi oldalak elterjedése óta azonban az sem kell, hogy épp mélységeket éljünk meg, hiszen ezek alapvetően torzítják a valóságészlelésünket. Mások tökéletes életének képeit látva a miénk unalmasnak, sivárnak tűnhet. Számos kutatás is bizonyítja, hogy a túlzott Facebook-használat boldogtalanná, depresszióssá teszi az embereket.
Ha valaki teljesen jól érzi magát a bőrében, és elégedett az életével, akkor is negatívan hatnak rá az ismerősei Facebook-bejegyzései. Zavarni fogja, hogy mások másként érzik jól magukat, és elkezd azon gondolkodni, hogy amit jónak vélt, az valóban az-e. Megkérdőjelezzük az életünket, a döntéseinket, és ebből fakad az, hogy megjelenik egy gerjesztett vágy, egy olyan hiány, amire az esetek többségében nem mi áhítozunk. Éppen ezért nagyon veszélyes tud lenni, hogy a közösségi hálókon ennyiféle életet látunk, mert egy pillanat alatt tűnhet nyomornak az, amit egyébként klassznak élünk meg. A rossz érzéseink miatt, mi is próbáljuk felvenni a versenyt a többiekkel, és olyan képeket kitenni, amelyek ideiglenesen jó érzéssel töltenek el. A cél a siker, ami a lájkok és kommentek számának köszönhetően számszerűsíthető. Mindeközben elveszítjük saját céljainkat és egyéniségünket, mert ahelyett, hogy a magunk fejlődésével és haladásával foglalkoznánk, gyűlölködve figyeljük, hogy másoknak mijük van.
Vágyak vonzásában
Úgy is mondhatnánk, hogy szerencsés vagyok, mert tudok örülni mások sikereinek, boldogságának. Ha valakit többet ér el nálam, és az engem is érdekel, akkor elgondolkozom azon, neki miért sikerült, mit tett érte. A legtöbbeknél az a baj, hogy kimondják: nem tudom megcsinálni, ezzel óhatatlanul is tudatosítják magukban ezt, és úgy kezdenek el viselkedni. Sokkal jobb lenne, ha inkább tennénk érte, mint hogy másokon csámcsogunk.
Vannak emberek (sajnos kevesen), akik mindentől függetlenül azt tudják mondani, hogy a másik luxuskörülmények között nyaral, ők köszönik szépen tökéletesen érzik magukat. Óriási szabadság, hogy úgy tudunk örülni mások boldogságának, hogy közben mi nem sóvárgunk. Ha azonban nyomaszt minket mindaz, amit a közösségi médián látunk, akkor lépnünk kell: vagy nem követjük tovább az illetőt, vagy pedig megvizsgáljuk magunkban, hogy vajon nekem is ez lenne a célom, csak épp nem hiszem el, hogy elérhetem? Érdemes megnézni, hogy ha többet tennénk azért a bizonyos álomért, akkor mégiscsak közelebb kerülnénk hozzá. Tehát, ha saját vágyról van szó, küzdjünk érte, ha pedig csak külső nyomás, akkor helyezzük máshova a hangsúlyt, olyan emberek felé, akik nem keltik ezt a frusztráló érzést.
Társadalmi igazságtalanság
A közösségi oldalakat böngészve naponta olvashatunk olyan durva, bántó hozzászólásokat, amelyeket ismert és sikeres embereknek céloznak, akik nem feltétlen a kemény munkának köszönhetik, azt amijük van. Ebben az esetben is meg kell vizsgálni, hogy mit irigylünk, nyilván a könnyen megszerzett pozíciót, amiért a másik nem tett semmit. Hirtelen magasra kerültek, de nincs mögöttük a megdolgozott munka öröme, emiatt nincs kiépült önbecsülés sem.
És még egy fontos kérdés: valóban meg tudnánk tenni ugyanazt, amit ő? Behódolni, alakoskodni egy pozíció kedvéért? A válasz általában az, hogy nem. Az egész csomagot tekintve már nem is olyan vonzó az az élet.
